A pénztár felállitásával az uj rendelet a régi rendelet megállapitott rendszerét és szervezetét is lényegesen átalakitja, amennyiben a betegsegélyző pénztárak egy részét beszünteti, a másik fenmaradó részében pedig lényeges szervezeti és hatáskörbeli változást rendel. Végül e rendelet a betegség és baleset esetére való biztositásból származó vitás segélyezési és kártalanitási jogigények elbirálására helyi választott biróságok szervezetét rendeli el. E biróságok itéleteinek végső fokban való elbirálását az állami munkásbiztositási hivatal hatáskörébe utalja.”

[Csiki Lapok, XIX. évfolyam, 30. szám, 1907. július 24.]

Ebből az eredményből látható, hogy az 1907. évi XIX. törvénnyel rendezett országos betegsegélyezés ügye lehetett és lehet még ma is uj intézmény, de föltétlenül üdvös és jó intézmény, csak a vezetőségben legyen meg a kellő rátermettség és szakképzettség.

Az igazgatóság évi rendes közgyülését folyó hó 23-án délelőtt 10 órakor Csikszeredában fogja megtartani.”

[Székelység, VII. évfolyam, 17. szám, 1911. április 23.]

— Amint értesülünk, a ház avatás ünnepén Budapestről az Országos pénztártól is igen sokan fognak megjelenni. Az igazgatóság a következő meghivót bocsátotta ki: Meghivó. A csikszeredai kerületi munkásbiztositó pénztár uj hivatali helyiségeinek 1911. évi augusztus hó 20-ik napján tartandó ünnepélyes felavatására t. Cimet tisztelettel meghivja. Az ünnepélyen és társas-ebéden résztvevőket felkérjük, hogy ebbeli szándékukat, valamint már érkezésük idejét is lehetőleg augusztus hó 16-ig Józsa Géza urral, a csikszeredai kerületi munkásbiztositó pénztár igazgatójával közölni sziveskedjenek. Az ünnepély sorrendje: Délelőtt 11 órakor a pénztár tanácskozási termében az igazgatóságnak diszülése, a meghivott vendégek jelenlétében. Az ülés keretében a helyiségek ünnepélyes felavatása és Sarkadi Ignác ur az Országos Munkásbetegsegélyző és Balesetbiztositó Pénztár első igazgatója – az ülésterem számára megfestett – arcképének leleplezése. Délután 2 órakor társas-ebéd a Hutter-szálloda külön termében.”

[Székelység, VII. évfolyam, 33. szám, 1911. augusztus 13.]

Az ünnepély nagyszabásunak igérkezik, mi az intézménynek alig egy pár év alatt történt nagyarányu fejlődése és terjeszkedése által magyarázható. Belenőtt már társadalmunkba, megszokott kezd lenni és lassankint átmegy a köztudatba. A mily idegenszerüen fogadták eleinte, ép oly melegen átérzik most azokat a nagy feladatokat, melyeket az országos és kerületi pénztárak teljesitenek. Az évtizedeken át tengődő pénztár ma 15 16 hivatalnokkal dolgozik és 12,000 lelket számlál tagjaiul, mely szám évről-évre rohamosabban emelkedik. A[z] ünnepély iránt éppen ezért élénk érdeklődés mutatkozik. A rendezés nagy munkáját Józsa Géza igazgató teljesiti.”

[Csiki Lapok, XXIII. évfolyam, 33. szám, 1911. augusztus 16.]

Az ünnepély délelőtt 11 órakor tisztelgésekkel vette kezdetét. Sarkadi Ignácz igazgatónál tisztelegtek a csikszeredai kerületi munkásbiztositó pénztár igazgatósága, Merza Rezső elnök vezetése mellett, továbbá a pénztári tisztviselők, Józsa Géza igazgató vezetése mellett és a magyarországi munkásbiztositó pénztári tisztviselők országos egyesületének küldöttsége Haydin Imre orsz. képviselő vezetése mellett.

A diszközgyülést Merza Rezső elnök lendületes szavakkal nyitotta meg. Üdvözölte a szép számmal megjelent közönséget, megköszönte külön-külön a vendégeknek, főleg Sarkadi Ignácz igazgatónak szives részvételüket. Majd dr. Vámos Nándor igazgatósági tag hatalmas beszédben méltatta Sarkadi Ignácznak a munkásbiztositás terén szerzett elévülhetetlen érdemeit és azt a sikert, melyet a pénztárak autonomiájának kivivásában elért. A nagyhatásu beszéd végeztével lelkes éljenzések között leplezték le Sarkadi Ignácz igazgatónak a hivatal számára megfestett arcképét.

Ezután Sarkadi Ignácz emelkedett szólásra. Megköszönte a személye iránt megnyilvánuló kitüntető bizalmat, majd áttért a munkásbiztositás nagy és szociális jelentőségének és autonomiájának fejtegetésére. Tartalmas beszéde osztatlan hatást gyakorolt a jelenlevőkre.

A diszközgyülés keretében beszéltek még Somló Jenő titkár az országos pénztári tisztviselői kar nevében, Dundler Károly gyulai pénztári elnök a megjelent képviselők nevében és végül Hacker Richárd komáromi igazgató a pénztári igazgatók és tisztviselők nevében.

A diszközgyülésen a vármegye képviseletében Szász Lajos főjegyző és dr. Györgypál Domokos tiszti főügyész, a város képviseletében pedig dr. Ujfalusi Jenő polgármester és Váradi Dénes főjegyző jelentek meg. A megjelentek között volt Kállay Ubul, kerületünk országgyülési képviselője is.

Gyalókay Sándor főispán és Fejér Sándor alispán a megjelenésben akadályozva lévén, a következő táviratokat intézték Józsa Géza igazgatóhoz:

Borszék, 1911[.] augusztus 20. Felavatási ünnepélyre szives meghivásukat köszönöm. Legnagyobb sajnálatomra megjelenésben lábamat ért kisebb baleset miatt – akadályozva vagyok. – Hivatalos képviseletemre alispán urat felkértem. Üdvözletem kifejezése mellett ez uton is szivből kivánok további sikert, a munkásbiztositó pénztár eddig is kiváló sikert, fényes eredményeket elért érdemes müködéséhez, hogy áldásos célu feladatának minél tökéletesebben megfelelhessen a jövőben is; mindenkor legmelegebb érdeklődéssel, szives készséggel legteljesebb mértékben támogatni fogom a munkásbiztositó pénztárt minden jogos törekvéseinek előmozditásában. Gyalókay Sándor, Csikmegye főispánja.

Székelyudvarhely, 1911. aug. 20. Vármegyénket érdeklő közügy kényszeritett távollétre, lélekben azonban ott vagyok és annak kijelentése mellett, hogy a pénztár ünnepét vármegyei ünnepnek tekintem, kivánom, hogy eddigi közhasznu és céltudatos müködésüket siker koronázza. Fejér, alispán.

Délután 2 órakor bankett volt a Hutter-szálloda éttermében.

A banketten 150-en vettek részt. Első felköszöntőt Merza Rezső elnök a vendégekre, azután dr. Györgypál Domokos tiszti főügyész, a vármegye képviseletében, a munkásbiztositási intézmény felvirágzására és Sarkadi igazgatóra, Sarkadi a megye főispánjára, alispánjára és a vármegye megjelent képviselőire, Kállay Ubul a munkásbiztositási intézmény tisztviselő karára, Somló Jenő titkár Kállay Ubulra, Encsy Kálmán mély tartalmu, komoly tanulmánynak beillő beszédben a szociálpolitikai intézmények fejlesztésére, Józsa Géza igazgató a megye közigazgatási és rendőrhatóságaira, dr. Haydin Imre országgyülési képviselő Csikszereda város közönségére és polgármesterére, Markos igazgató és Kuhn Béla titkár dr. Haydin Imre országgyülési képviselőre, ugyis mint a munkásbiztositó pénztári tisztviselők országos egyesületének elnökére. Ujfalusi Jenő polgármester Józsa Gézára, Kállay Béla miskolci igazgató Merza elnökre és a csikszeredai pénztár igazgatóságára, dr. Vámos Nándor a jelenlevő Fekete Imre törvényszéki biróra, mint a csikszeredai munkásbiztositási választott biróság volt elnökére mondották.”

[Csiki Lapok, XXIII. évfolyam, 34. szám, 1911. augusztus 23.]

[„Maróczy Géza, Maróczi Géza József (Szeged, 1870 - Budapest, 1951) újságíró, szakvezető, sakknagymester, sakkolimpiai bajnok (1927, 1936), az Osztrák-Magyar Monarchia bajnoka (1900), magyar bajnok (1932), a Magyar Sakkszövetség elnöke (1911), három olimpián a magyar sakkválogatott kapitánya. Pályájának csúcsán a világ egyik legjobb sakkozója volt. A Chessmetrics módszer teljesítményszámításai szerint 1904 októbere és 1907 márciusa között a világranglista élén állt.”] [Wikipédia: Maróczy Géza]

Az országos munkásbetegsegélyző és balesetbiztositó pénztár küldöttsége 45 vidéki pénztár kiküldötteivel együtt az államvasutak igazgatósága által rendelkezésre bocsátott három közvetlen kocsin 19-én a reggeli vonattal érkezett Tusnádfürdőre, hol a pénztár vendégei a szombati napot töltötték. Vasárnap reggel érkeztek a kiküldöttek Csikszeredába, hol az állomáson Sarkadi igazgatót és vendégeket a pénztár nevében Merza Rezső elnök és Józsa Géza igazgató fogadta.

A pénztár hivatali helyiségének felavatása az igazgatóság diszülésének keretén belül történt. A diszülés megkezdéséig – mely tizenegy órakor kezdődött – Sarkadi igazgató küldöttségeket fogadott. Sarkadi igazgatónál tisztelegtek: a csikszeredai kerületi munkásbiztositó pénztár igazgatósága Merza Rezső elnök vezetése mellett, a pénztár tisztviselő kara Józsa Géza igazgató és végül a munkásbiztositó pénztári tisztviselők országos egyesületének küldöttsége Dr. Haydin Imre országgyülési képviselő vezetése mellett.

A diszülést Merza Rezső elnök lendületes szavakkal nyitotta meg. Üdvözölte a szép számban megjelent vendégeket: Kállay Ubult, a város országgyülési képviselőjét, a vármegye, város és egyéb hatóságok képviselőit, az Országos pénztár kiküldötteit és a társpénztárak megjelent képviselőit. Sarkadi igazgatót küldöttség hivta meg a diszülésre, majd Dr. Vámos Nándor igazgatósági tag emelt szót. Nagyhatásu beszédében vázolta a csikszeredai kerületi munkásbiztositó pénztár történetét, reámutatott hatalmas fejlődésének körülményeire, kifejtette az okokat, amelyek a pénztár[t] az ünnepély rendezésere inditották, éltette az autonomiát és az ünnepelt Sarkadi igazgatót, aki az autonomiával összeforrott, aki a nagy szervezetben a folytonosságot képviseli. A mély hatást keltő beszéd végeztével lelkes éljenzések között leplezték le Sarkadi igazgatónak a hivatal számára megfestett arcképét.

Sarkadi igazgató az ünnepeltetéstől mélyen meghatva következőket mondotta: „Harminc éves közpályámon nagyon sok tövisre léptem, volt már sok jó napom is. Küzdelmes munkában eltelt hosszu esztendők bizony sokszor meg is viseltek, de bevallom, hogy elmult életem kiemelkedőbb mozzanatai során soha még oly erős meghatottság nem vett rajtam erőt, mint ebben az ünnepélyes pillanatban, mikor a mindenkori birám – lelkiismeretem számoltat meg az Önök szine előtt, hogy vajjon rászolgáltam-e arra a kitüntetésre, hogy személyemet ezzel a mai szép ünnepélylyel kapcsolatba hozzák. Tekintve azt, hogy én mindig csupán csak az autonomia bölcsességéből fakadó akarat és elhatározásnak szerény végrehajtója voltam és vagyok, meghajlom a csikszeredai kerületi munkásbiztositó pénztár igazgatóságának elhatározása előtt.”

Folytatva beszédét, megköszöni a jelenlevőknek, hogy a mai ünnepély keretében neki is részt juttattak s hogy alkalmat adtak most, amikor a törvény végrehajtása körül különféle panaszok merülnek fel, a nyilatkozattételre. Utal Angolország szaktekintélyének, Sir Thomas Olivér, egyetemi tanár, Anglia ipari főfelügyelőjének a közelmultban elhangzott idevágó kritikájára, aki a magyar munkásbiztositást a legideálisabbnak jelentette ki, különösen azért, mert a családtagok ellátását is a minimális segélyek közé iktatta. Szakszerűen fejtegeti és statisztikai adatokkal bizonyitja, hogy a magyar munkásbiztositás az 1907. XIX. t.-c. áldásos rendelkezései nyomán ideálisan fejlődik, sorra veszi és meggyőző tudással ismerteti a gyógyfürdő, a szanatorium, a tisztviselő és orvosi kérdeseket. Bebizonyitja, hogy e kérdések országos rendezésével óriási előnyök származtak az intézményre. A munkaadók és munkások részéről fölmerült panaszokkal szemben statisztikai adatokkal bizonyitja, hogy Magyarországon kisebb a járulék, mint bárhol a nyugati államokban, viszont arányositva nagyobb a nyujtott segély. Ugyancsak adatokkal bizonyitja, hogy sehol olyan olcsó munkásbiztositási adminisztráció nincs, mint nálunk, mert hiszen a betegsegélyezéssel kapcsolatban a kerületi pénztárak a balesetbiztositás teendőit is ellátják. Szót emel a pénztári centralizáció érdekében és hangsulyozza, hogy csak az erők egyesitésével és a szükségletek tömeges kielégitéséből származó előnyök kihasználásával lehet eredményeket elérni. Az 1907 évi XIX. t.-c. alapelve a központositott autonomia, vagyis egy pénztár, egyenlő teherviselés, egyenlő segélyszolgáltatás az egész vonalon. Hosszasan fejtegeti még a centralizáció előnyeit és azzal fejezi be beszédét, hogy az országos pénztár nagy erkölcsi erejénél és országos sulyánál fogva könnyen száll szembe ellenségeivel, mert amint a mai fényes ünnep is bizonyitja, a munkaadók és munkások önzetlen müködéséből és az ő akaratuk szerint az ő parancsukból elfoglalt területen biztositjuk és megvédelmezzük azt az alapvető munkálkodást, melynek a fejlődés a következménye.

A meggyőzés erejével elmondott beszéd után Somló titkár emelt szót, ki az Országos Pénztár tisztviselői nevében köszönte meg a meghivást és a csikszeredai pénztár igazgatóságát üdvözölte. — Dundler gyulai elnök, a csikszeredai pénztárt és Sarkadi igazgatót; Hacker komáromi igazgató a megjelent vidék nevében éltette Sarkadit, az autonomia utmutató vezérét.

A diszközgyülésen a vármegye képviseletében Szász Lajos főjegyző, dr. Györgypál Domokos tiszti főügyész, dr. Gaal Endre és dr. Élthes Gyula vármegyei aljegyzők, a város képviseletében pedig dr. Ujfalusi Jenő polgármester, Várady Dénes főjegyző, Kovács János rendőrkapitány jelentek meg. A megjelentek között volt Kállay Ubul, kerületünk országgyülési képviselője is.

Gyalókay Sándor főispán és Fejér Sándor alispán a megjelenésben akadályozva lévén, a következő táviratokat intézték Józsa Géza igazgatóhoz:

Borszék, 1911. augusztus 20.

Felavatási ünnepélyre szives meghivásukat köszönöm. Legnagyobb sajnálatomra megjelenésben lábamat ért kisebb baleset miatt akadályozva vagyok. – Hivatalos képviseletemre alispán urat felkértem. Üdvözletem kifejezése mellett ez uton is szivből kivánok további sikert, a munkásbiztositó pénztár eddig is kiváló sikert, fényes eredményeket elért érdemes működéséhez, hogy áldásos célu feladatának minél tökéletesebben megfelelhessen a jövőben is; mindenkor legmelegebb érdeklődéssel, szives készséggel legteljesebb mértékben támogatni fogom a munkásbiztositó pénztárt minden jogos törekvéseinek előmozdításában. Gyalókay Sándor, Csikmegye főispánja.

Székelyudvarhely, 1911. aug. 20.

Vármegyénket érdeklő közügy kényszeritett távoléltre, lélekben azonban ott vagyok és annak kijelentése mellett, hogy a pénztár ünnepét vármegyei ünnepnek tekintem, kivánom, hogy eddigi közhasznu és céltudatos müködésüket siker koronázza. Fejér, alispán.

Az ünnepély után bankett volt a Hutter-szállodában, melyen 150-en vettek részt. Az első felköszöntőt Merza Rezső elnök a megjelent vendégekre mondotta, majd dr. Györgypál Domokos tiszti főügyész a vármegye képviseletében, a munkásbiztositási intézményt és Sarkadi igazgatót éltette. Kállay Ubul a pénztári intézmény apostolaira, a tisztviselő karra üritette poharát. Somló titkár Kállay Ubult éltette. Felszólaltak még dr. Encsy Kálmán kir. ügyész, aki erős szociális érzésü beszédében kelt a szociálpolitikát szolgáló intézmények védelmére. Jozsák kolozsvári pénztári tisztviselő, aki az állami hivatal helytelen eljárásairól szólt, hangsulyozta a munkaadók és munkások közös érdekeit és állást foglalt a decentralizáció ellen. Utána Józsa Géza igazgató a csikvármegyei mintaszerü, a munkásbiztositás intézményét lelkesen támogató közigazgatást éltette, Haydin országgyülési képviselő pedig Csikvármegye szociális érzésü közönségét és Csikszereda polgármesterét éltette, utóbbi viszont a kiváló képességü, nagytudásu és nemes érzésü Józsa igazgatót, ki a pénztárt nagyra fejlesztette. Felköszöntőt mondottak még ezenkivül Markos Gyula igazgató és Kuhn Béla kolozsvári titkár Haydin országgyülési képviselőre, dr. Banóczy az orvosokra hangsulyozván a csikszeredai pénztár és az orvosok között uralkodó összhangot. Az ünneplők kedélyes hangulatban maradtak együtt a késő estéli órákig.

A csikszeredai kerületi munkásbiztositó pénztár büszke lehet országos jelentőségüvé vált mintaszerüen rendezett ünnepélyére.”

[Székelység, VII. évfolyam, 35. szám, 1911. augusztus 27.]

Bizonyitja pedig először is azt, hogy az autonomiát, még pedig az ugynevezett centralizált autonomiát szivesen látják az egyes pénztárak intéző körei is. Ezt vettük ki az ország minden részéből egybegyült pénztári funkcionáriusok szavaiból, ezt olvastuk ki a sok, sok mintegy 120 üdvözlő táviratból.

Bizonyiték volt továbbá ez ünnepély arra, hogy az autonom pénztárak a legteljesebb mértékben elismerik Sarkadi Ignácnak ügybuzgó munkásságát, szivós kitartását és szeretettel ünneplik személyében nemcsak a jóságos főnököt, de az autonomiának félelmet nem ismerő, bátor és szókimondó őrét is. És ez a megfigyelésünk bizonyítékul szolgál arra, hogy Sarkadi eme ünneplését helyénvalónak itéljük, amely itéletünkkel talán ma már maga az ünnepelt is megbarátkozik, mert hiszen ebben a demonstrációban ő sok, sok fáradozásának méltó polgári jutalmát kellett, hogy elfogadja. Ez elől ki nem térhetett.

Végül még egy bizonyságát tudjuk adni a csíkszeredai ünnep fontosságának. Az ünnepélyes aktuson, ugy mint az utána következő banketten részt vett a város országgyülési képviselője, a főispán, alispán, a város, a törvényszék stb., stb. Ebből a magas társaságból elhangzott beszédek pedig arról győztek meg bennünket, hogy Csikvármegye és annak közönsége oly kiváló szociális érzékkel birnak, amely valósággal elragadott bennünket. A magyar munkásbiztositás igazán káprázatos jövő felé néz, ha az ország egyéb vármegyéi is ily magas társadalmi és közgazdasági szemmel fogják nézni ezt a valóban fontos szociális ügyet.

A munkásbiztositás legmagasabb szerve nem vett részt ezen ünnepélyen. Valóban csak nagyon sajnáljuk ezt. Mert ha hallotta volna a csikmegyei urak beszédeit, bizonyára öröme telt volna bennük. Már pedig – hitünkre mondjuk – talán már erre a szervre is ráférne egy kis napsugár!

Az ünnepély lefolyásáról a következőket közöljük: Szombaton és vasárnap a Csikszeredára érkező vonatok az ország minden részéből hozták a kerületi munkásbiztositó pénztári kiküldötteket, kikhez vasárnap Csik vármegye és Csikszereda város képviselői és intelligenciája csatlakoztak, hogy részt vegyenek a vasárnap délelőtt 11 órakor tartandó székházavatási ünnepélyen.

Az ünnepség kezdete előtt Sarkadi Ignác igazgató különféle küldöttségeket fogadott, majd megkezdődött a csikszeredai kerületi pénztár igazgatóságának ünnepe, melyre Sarkadi Ignác igazgatót küldöttségileg hivták meg.

A csikszeredai kerületi pénztár elnöke, Merza Rezső szives üdvözlő szavai után átvette a szót dr. Vámos Nándor igazgatósági tag, aki magas szárnyalásu beszédben vázolta a munkásbiztositási intézmény fejlődésének szükségességét és az 1907. évi XIX. t.-c.-ben lefektetett intenciók üdvös hatását. Hangsulyozza, hogy ezen fejlődés Sarkadi Ignác országos pénztári igazgató nevéhez füződik, aki tevékenységével, tudásával és az intézményhez füződő határtalan szeretetével, autonomiájának támogatásával megmutatta az irányt, amelyen a munkásbiztositás intézményeit fejleszteni lehet, de fejleszteni is kell. A midőn a csikszeredai kerületi pénztár igazgatósága elhatározta, hogy ülésterme diszéül Sarkadi igazgató arcképét megfesteti, ezen ténykörülménnyel, mint egy állandó jelképül kivánta a Sarkadi által megkezdett irányt a csikszeredai pénztár gyüléstermében örökre megtartani.

Ezen ünnepi beszéd végeztével hullott le a lepel Sarkadi Ignácnak, Pólya Tibor festőművész által megfestett arcképéről a jelenvoltak élénk éljenzése közben.

Sarkadi Ignác, az országos munkásbetegsegélyző- és balesetbiztosító pénztár igazgatója emelkedett ezután szólásra és mélyen meghatva az ünnepléstől, körülbelül a következőket mondotta:

Harmincéves közpályámon nagyon sok tövisre léptem, de volt már sok jó napom is. Küzdelmes munkában eltelt hosszu esztendők bizony sokszor meg is viseltek, de bevallom, hogy elmult életem kiemelkedőbb mozzanatai során soha még olyan izgatottság, meghatottság nem vett rajtam erőt, mint ebben az ünnepélyes pillanatban, amikor mindenkori birám: lelkiismeretem, számoltat meg az önök szine előtt, hogy vajjon rászolgáltam-e én arra a kitüntetésre, hogy személyemet ezzel a mai szép ünnepélylyel kapcsolatba hozzák, tekintve azt, hogy én mindig csupán csak az autonómia bölcsességéből fakadó akarat és elhatározások szerény végrehajtója voltam.

Ez az én lelkiismeretem: az én birám megnyugtat engem arról, hogy ezuttal is éppen az autonómia rendelkezése előtt hajlok meg akkor, amikor itt az Önök szine előtt megjelenni szerencsém van és hálás köszönetemet fejezem ki egyrészt azért a melegségért, amely munkatársaimnak ez alkalommal is megnyilvánult szeretetéből felém sugárzik, másrészt pedig a csikszeredai kerületi munkásbiztositó pénztár igazgatóságának értékes támogatásáért és azért az erkölcsi buzditásért, aminek én ezt a mai megtisztelő ünnepélyt a jövőben nekem jutó feladatok elvégzésénél mindig tekinteni fogom. Hálával és köszönettel tartozom ugy a Csíkszereda kerületi pénztár igen tisztelt Igazgatóságának és tisztikarának, valamint Csikvármegye és Csikszereda város megjelent képviselőinek és az itt nagy számban egybegyült helyiszervek küldötteinek, különösen azért is, hogy a mai ünneppel és az ünnepen való részvételükkel lehetővé tették nekem azt, hogy most, amikor egy állitólag illetékes helyről származott hir formájában a munkásbiztositási törvény: ezen egyetlen magyar szociálpolitikai törvényalkotás fölött ugyszólván országszerte megkondult a vészharang, hirdetvén széltében és hosszában, hogy az 1907. XIX. törvénycikk hatályon kivül helyezését tervezik és a megoldásra váró nagy kérdéseket egyszerüen kormányrendelettel kivánják rendezni. Örvendek az alkalomnak, hogy az ország közvéleményébe átplántált téves felfogásokkal és ugyszólván mesterségesen szitott panaszokkal e helyről szembeszállhatok és menten minden a munkásbiztositás körén kivül eső szempontoktól rámutathatok szociális biztositásunk igazi bajaira, ezeknek okaira és azokra az eszközökre, amelyeknek segitségével nézetem szerint Magyarország ezen egyetlen modern szociális alkotása a fejlődés biztos utjára juthat.

Az uj törvény nyomán fakadt fejlődés illusztrálására elég volna bemutatnom magát Csikszeredát számokban és képekben, ahol – ezt csupán az idegenek kedvéért emlitem fel – az 1907. XIX. t.-c. életbelépte előtt az átlagos taglétszám 900 volt, a hivatali személyzetet egy hivatalszolga képezte, pénztáros volt egy kisiparos, mellékfoglalkozásként, az igazgatói teendőket pedig a pénztár főorvosa látta el. Ennek a helyzetnek megfelelt a pénztár hivatali helyisége is, amely egyetlen kis szük szobából állott. És ime ma már ezeket a helyiségeket avatjuk itt a pénztár hivatalos helyiségeivé, méltóakat, fontos közfunkciókat ellátó hivatalhoz és ezen az ünnepélyen jelen vannak itt sürgöny-üdvözléssel és személyesen mindazok, akik Magyarország munkásbiztositását gondozzák. Itt vannak mindazok, hatóságok és érdekeltek, akik saját közvetlen tapasztalataik alapján is tanuságot tehetnek a mai napon arról, hogy ezen törvény rövid aerája alatt is a kis jelentőségü csikszeredai kerületi pénztár Magyarország egyik jelentős szociális tényezőjévé fejlődött.

De nézzük csak, mit hozott tulajdonképen az 1907. XIX. t.-c.?

A törvény életbelépte előtt az 1907. év első felében 783.206 biztositott tag volt Magyarországon, ennek az esztendőnek juniusa végén már 1,179.595 biztositott tagot számlált az Országos Pénztár, tehát alig négy év leteltével már több mint 396.000-rel emelkedett azoknak a száma, akik az uj törvény jótékony hatását élvezik.

Mig a régi törvény csak fakultative, maximális segélyképen nyujtott családtagoknak gyógyellátást, addig a mostani törvény ezt a segélyezést a kötelező minimális segélyek sorába iktatta, sőt birói gyakorlat alapján még a családtagok kórházi ápolásának és ellátásának költségeit is a pénztár viseli.

Hogy mit jelent a magyar munkásbiztositásnak a családtagokkal szemben nyujtott ez a szolgáltatása, azt csak akkor tudjuk igazán értékelni, ha elgondoljuk, hogy ezen a réven az Országos Pénztár már most évenként közel három negyed millió jövőben dolgozó munkásnak nyujtja ezeket a segélyeket, akik egészségüket ezáltal visszanyervén, vissza tudják majd termelni Magyarország közgazdasága számára azokat a költségeket, amelyeket ipar és kereskedelem kifizetett munkabérek cimén visel; ha elgondoljuk továbbá, hogy mit jelentenek ezek a szolgálatok az ország közegészségügye, az országos betegápolási-alap és a szegény-alapok tehermentesitése, kereső, tehát adózó polgárok nevelése és nem utolsó sorban a véderő szükségleteinek kielégitése szempontjából, akkor teljesen értékelni is tudjuk e segélynemnek gazdasági értékét.

Az az állam, amelynek dolgozó polgárai a miénkéhez hasonló egészségügyi viszonyok között élnek, csak aggódva tekinthet jövendője elé. Épen állami érdekből fontos tehát, hogy a szociális biztositás minél szélesebb rétegekre terjedjen ki és ha van hibája a törvénynek, amint van is, ugy az egyik legnagyobb hiba épen az, hogy nem terjed ki az összes dolgozó egyénekre és hogy a fönálló biztositások nem egy szervezetben történnek.

Ez a törvény hozta meg a biztositottaknak a gyógyfürdő és szanatóriumi segélyt a maga valóságában, mert épen jelenlévő kartársaim bizonyithatják legautentikusabban azt a tényt, hogy ezt a segélyt azelőtt a vidéken csak sporadikusan ismerték a tagok, sőt a fővárosban is többnyire csupán kétszeres táppénz nyujtásával igyekeztek az ilynemű segélyigényeket kielégiteni.

A kötelező balesetbiztositás előnyei is ehhez a törvényhez füződnek. Igaz, hogy a kártalanitás mérve az alacsony napibérek és a tanonczok csekély keresetértéke miatt nem megfelelő; az is igaz, hogy e törvény életbe lépte előtt szavatossági igényt érvényesithettek a baleseti sérültek munkaadóik ellen, ezek a perek azonban legtöbbször nagyon kevés eredménnyel jártak, vagy azért, mert a perköltségek a megitélt összeget nagyrészt már előre felemésztették, vagy mert a munkaadó szavatossága illuzoriussá vált amiatt, hogy a megitélt összeg rajta behajtható nem volt és végül, ha hozzájutott is a munkás a kártéritési összeghez, az keresetképtelen lévén, csakhamar fölélte, azután nyomoruságában ismét támogatás nélkül maradt. Ma pedig állandó járadékot kap a baleseti sérült maga és hozzátartozója is, perköltségekről pedig szó sem lehet.

Ennek a törvénynek életbelépte óta követelhetik az önkormányzati szervek tagjai készkiadásaik megtéritését s igy intenzivebbé van téve az önkormányzatban való részvétele mindazoknak, akiket a tagok bizalma erre a nemes munkára hivatottaknak tart.

Ugyancsak ez a törvény hozta létre a munkásbiztositási szakbiróságot, amely rövid multja ellenére és előző szakjudikatura hiján is ma már kulturországok hasonló biróságai sorában első helyen áll. Ennek az eredménynek nagy jelentőségét bővebben fejtegetni felesleges, mert nemcsak megértik, de meg is érzik ezt mindazok, akiknek a régi törvény alapján működött választott biróságok előtt volt dolguk.

Modern munkásbiztositás nem képzelhető el anyagilag és erkölcsileg elégedett tisztviselői és orvosi kar nélkül. Azok a reformok, amelyeket ennek a két fontos tényezőnek jogos érdekei kielégitése végett életbeléptettünk, a régi törvény keretében nem lettek volna megoldhatók mindenütt, tehát ott is, ahol a helyi pénztár anyagi ereje azt nem tenné lehetővé, hogy minden tisztviselő és orvos egyforma anyagi elbánásban részesüljön. Ma már ez a két kérdés is nagyobbára megoldottnak tekinthető és joggal remélhetjük, hogy az elégedett tisztviselői és orvosi kar a modern alapokra fektetett magyar munkásbiztositást rövid időn belül oda fogja fejleszteni, hogy az ezen keretbe bekapcsolandó rokkant-, aggkor-, munkanélküliség-biztositás, vagy talán ezeknél még előbb az árvaellátás már szilárd alapon nyugvó intézményes keretre fog találni.

Mindezen előnyökkel szemben, a tagokra hárult terhek általában nem növekedtek, mert a biztositottak a régi törvényben előirt 2/3 helyett a járulékok felét fizetik. A munkaadók terhei nagyobbak lettek ugyan, egyrészt azáltal, hogy a régi egyharmad helyett most a betegsegélyezési járulékok felét fizetik, másrészt a baleseti járulékok egészben őket terhelik.

Ezt a körülményt aztán sokan arra használják fel, hogy a teher nagysága ellen panaszkodnak, azt állitva, hogy ezt a terhet nem birja el a magyar industria. Sőt a kisiparosok tovább mennek és azt állitják, hogy ők maguk nem birják el a terheket. A kisiparnak panasza egyáltalán indokolatlan és cáfolatot nyer a nagyipar képviselőinek panaszával, amidőn – mint előbb emlitettük – ők az ipar - és nem a személyek terhére irják ezeket a költségeket.

A kisiparnak panasza alaptalan azért is, mert oly csekély az alkalmazottak száma az egyes mestereknél, hogy teherviselésről egyáltalában beszélni sem lehet, különösen akkor, ha figyelembe vesszük, hogy ellenőrző országos statisztikánknak adataihoz hasonlitva a pénztár kötelékébe bejelentett alkalmazottaknak számát, hogy a kisiparosok alkalmazottaiknak 46%-át – jóllehet, hogy a járulékokat levonják tőlük – be sem jelentik és ha a fennmaradó 54%-ot be is jelentik a reájuk kivetett járulékoknak még 50%-át sem fizetik be. Az uj végrehajtási novella értelmében a hátralékok tőlük nagyon csekély részben hajthatók be. Ha még ezekhez hozzáadjuk azt is, hogy igen nagy azoknak a kisiparosoknak száma, akik csak tanoncot alkalmaznak és akiknek a szerződéseiben kikötik, hogy a betegsegélyző járulékot a szülő vagy a gyám tartozik megfizetni, teljesen feleslegessé válik még több adattal és érvvel bizonyítani, hogy a kisiparosoknak a szociális biztositás terhei miatt panaszkodni sem okuk, sem joguk nincsen.

De lássuk, mennyiben van igaza a nagyiparnak, hogy nem birja el a mai szociális biztositás terheit.

Nálunk volt 1909-ben betegség esetére biztositva 915.742 tag. Előírás volt 19,729.667 korona: tehát esett 1 tagra átlag 21 K 50 fill. Tényleg befolyt az előirásból 18,844.211 K, tehát egy-egy tag után átlag 20 K 50 fillér. Ezzel szemben a Wiener Krankenkasse bevett fejenként 25 K 41 fill.-t, Orts Krankenkasse zu Dresden 38 K 48 fill.-t, Orts-Kasse für Leipzig 45 K 23 fill.-t, Allgemeine Krankenkasse zu Berlin 45 K 33 fill.-t, Münchener allgemeiner Krankenkasse 56 K 51 fillért.

Ezek a számok mutatják, hogy a betegsegélyezés teherviselése sokkal nagyobb a külföldön, pedig a családtagok ingyen gyógyellátását nem eszközlik.

A balesetbiztositásra vonatkozólag terjedelmes összehasonlitást nem tehetünk, mert hiszen minálunk még nagyon fiatal az intézmény, de egy pár adatnak egybevetésével sikerül azt is kimutatnom, hogy ezen biztositás révén is sokkal kisebb a teherviselés, mint a külföldön.

És pedig Alsó-Ausztriában 1909-ben a biztositottak átlagos létszáma 500.679 volt. Magyarországon pedig 631.625. A biztositott üzemek száma volt Alsó-Ausztriában 54.810, Magyarországon pedig 71.419. A hivatalnokok száma Alsó-Ausztriában 245, Magyarországon 200. Az összes kezelési költség volt Alsó-Ausztriában 1,035.000 korona, Magyarországon 539.000 korona. A választott biróság költségei Alsó-Ausztriában 110.000 K, Magyarországon 45.000 K. Az összes balesetek száma Alsó-Ausztriában 33.000, Magyarországon 24.000. Kártalanitva lett Alsó-Ausztriában 3000, Magyarországon 4000. Egy hivatalnokra esett Alsó-Ausztriában 2044 tag, Magyarországon 3158 tag. Alsó-Ausztriában esett üzem egy hivatalnokra 224, Magyarországon 357. Egy hivatalnokra esett kezelési költség Alsó-Ausztriában 4224 és Magyarországon 2694. Egy biztositottra esett Alsó-Ausztriában kezelési költség 2 K 07 fill, Magyarországon 86 fillér.

Ezek az adatok eléggé beszélnek és teljesen megcáfolják mind a két ágazatban a nehezményelt nagy teherviselést.

Azt is mondják és panaszolják, hogy nálunk nagy a kezelési költség. Lássuk tehát: Nálunk egy tagra, a vállalati pénztárakat nem számítva (2,843.370 K költség, 763.826 taggal) = esett 3 K 60 fillér.

A vegyes kiadásokat is a kezelési költségek közé számitva, lesz az eredmény (3,101.776 K költséget osztva 763.826 taggal) — 4 K 05 fill. A vállalati pénztár tagjait is figyelembe véve kapjuk a következő adatokat: (3,108.036 K költség osztva 915.742 taggal) = esik egy tagra 3 K 30 fill. amelyben el vannak számolva a beszerzések is és ezért az összegért adminisztrálva van már a balesetágazat is. Ezzel szemben az országos adatok nem állnak rendelkezésemre, de bátran vehetem a külföldi legnagyobb pénztárakat, amelyek kezelési költség tekintetében a legolcsóbbak, csak kezelésre, baleseti adminisztráció nélkül, költenek fejenként: Allgemeine Orts-Krankenkasse zu Berlin 3 K 84 fill.; Wiener Orts-Krankenkasse 4 K ; Orts-Krankenkasse für Leipzig 4 K 10 fill.; Orts-Krankenkasse für München 4 K 43 fill.; és Orts-Krankenkasse Dezden 5 K 60 fill.

Ezek után azt hiszem, hogy a kezelési költség nagysága tekintetében sem kell bővebb indokolással élnem.

Lássuk továbbá, hogy a segély-szolgáltatás hogyan aránylik a külföldihez képest.

Nálunk esett 1909. évben segélyezés egy tagra – beleértve az orvosi költségeket is – (17,122.074 K 915.742 taggal :) = 18 K 70 f.

Bevétel volt egy tag után 20 K 50 f. Tehát a kezelési és egyéb költségekre csak 1 K 80 f maradt fejenként és igy állott elő az 1909 évi veszteség, amelynek eliminálása a hétnapos járulékszedés alapján remélhető. Ha a felügyeleti hatóság a hétnapos járulékszedést be nem tiltotta volna, az Országos Pénztár mérlege az engedélyezésig több mint 6 millió korona nyereséggel végződött volna és nagyobb méretben kezdhette volna meg azon feladatoknak megvalósitását, amely a törvényben kötelességévé van téve, értem ezalatt a közös rendelő intézetek modern alapon való felállitását, gyógyfürdők, szanatóriumok és erdei üdülőtelepek létesitését. Sajnos, eddig ezek a kérdések csak az előkészités stádiumában vannak, jóllehet, hogy a megyei és városi törvényhatóságok több helyen ingyen telkeket és épitési anyagokat ajánlottak föl erre a célra és a kereskedelmi Miniszter ur megigérte az e célra rendezendő sorsjáték engedélyezését, amelyet egy bank, egy bankszindikátus azonnal 6 millió koronával vált meg, amint az engedélyezési okmány birtokunkba jut.

És amidőn még tudomásom szerint már nemsok idő mulva Ő Felsége jubileuma alkalmából a kormány által felajánlott munkáskórház birtokába is jutunk, amidőn a tervbevett erdei üdülőtelepek, szanatóriumok és gyógyfürdők létesitése körül szükséges eszközök birtokába már úgyszólván benn vagyunk: akkor valóságos hajszát inditanak egyes érdekcsoportok a központositott autonómia ellen, amely nélkül ezekre az intézményekre még gondolni sem lehet. És egyik elégedetlen fél adja a másiknak a jelszót: nincs szükség az Országos Pénztárra, nincs szükség a központositott autonómiára, teljes függetlenséget kell biztositani a mostani közvetitő helyi szerveknek, vagy ha már ezt nem tenné a törvényhozás, legalább mentse fel a helyi szerveket a feleslegek beszállitásának kötelezettsége alól, mert onnan ered a deficit és fog állandóan eredni, mert a közvetitő helyiszervek másnak nem gazdálkodnak.

Midőn az 1891. XIV. t.c. életbelépett, akkor is egymást érték a különféle kifogások a törvény végrehajtását illetőleg. Akkor is gyüléseztek és hoztak határozatokat évről-évre a törvény módositása iránt. Ugyancsak e jelenségek észlelhetők most is, mint akkor: nincs megelégedve a munkaadói érdekeltség (tisztelet a kivételeknek), mert terhet kell viselnie. Nincs megelégedve a munkás, mert az általa teljesitett fizetéssel szemben vélt jogokat akar érvényesiteni és sok esetben a törvény betartása mellett is méltán panaszkodhatik, mert még nincs teljesen kiépitve a segélyezés mérve és tartama és nincs megelégedve az állapotokkal a hatóság, mert több munkát követel tőle a munkásbiztositás, ismét hangsúlyozom a tiszteletreméltó kivételeket és ezek külön-külön és együttesen némelykor ritkább időközökben, de állandóan anyagot szolgáltatnak a napi sajtónak, hogy téves adatok alapján a közvélemény előtt a munkásbiztositást érdemetlenül diszkreditálják. Az ilyen közvélemények alkalmasak arra, hogy sok esetben még az illetékes körök előtt is ellenszenvet keltsenek. Ezen ellenszenv aztán melegágya azoknak a törekvéseknek, amelyek a fenálló állapotokat nem javitani, hanem felforgatni akarják. Ezeknek a törekvéseknek alapokait ezek után felesleges kutatnom, sokkal helyesebb, hogyha a saját álláspontunkat igyekszünk biztos argumentumokkal megerősiteni.

Az 1907. XIX. t.-c. alapelve a központositott autonomia: vagyis egy pénztár az egész országban, egyenlő teherviselés az egész országban, egyenlő segélyszolgáltatás az egész országban és egyesitése a betegsegélyezés- és balesetbiztositásnak az egész országban.

Ezen alapelv nélkül a munkásbiztositás ismét a régi medrébe térne vissza; ahol, méltóztassanak csak visszaemlékezni, a betegsegélyző-pénztárak egymástól teljesen elzártan, tehetetlenül vergődtek a deficit kátyújában. Elvesztették hitelképességüket, a gyógyszerészek, orvosok és a tagok előtt egyaránt s várva-várták a központositásnak már most is nagymértékben élvezett jótékony hatását.

A központositás természetszerüleg elvette a mostani helyi szerveknek a külön autonómiáját és a központositott egy autonómiában független hatáskört biztositott nekik a törvény rendelkezésének végrehajtásában, mint pl. a táppénz, az ideiglenes baleseti járadék, temetkezési járulék megállapitásában; vagy ezeken kivül még az Országos Pénztár képviseletében ellenőrzés és felügyelet alatt elintézik az Országos Pénztárnak összes folyóügyeit.

Az autonómia tehát egy az országban. A kerületi munkásbiztositó, magánegyesületi és vállalati pénztárak pedig, mint azt a törvény világosan kifejezi, csak közvetitő helyi szervei az Országos Pénztárnak, úgy amint szerve az Országos autonómiának saját közgyülése, igazgatósága és felügyelőbizottsága mindegyik elkülönitett hatáskörrel, anélkül azonban, hogy azok az országos autonómiának mellérendelt autonómiáját képeznék.

Azok, akik az Országos Pénztártól a közvetitő helyi szerveket ismét függetleniteni akarnák, nem tárgyilagosak, mert 16 éves mult után joggal lehet kérdezni a központositást ellenző egyénektől, mit alkottak a 16 esztendő alatt, mig külön autonómia alatt működtek? Hány esetben és ki segitette ki a pénztárakat pénzügyi zavaraikból? Bizony senki. Hagyták a pénztárakat teljesen a tönk szélére jutni. De kérdezzük, hogy lehetett volna megoldani Magyarországon az Országos Pénztár nélkül az orvoskérdést és pedig egyöntetüen? Hogy lehetett volna megcsinálni a tisztviselők egyöntetü pragmatikáját, az alkalmazottak nyugdijpénztárát? Hogy lehetne a jövőben az Országos Pénztár nélkül rendezni a gyógyszertári ügyet, hiszen a pénztárak legnagyobb részénél százalékot a gyógyszerészek semmit sem engedtek, vagy oly keveset, hogy tekintélyes összeget jelent ma az a százalékengedmény, melyet az Országos Pénztárnak sikerült kieszközölni. Ott van a retaksálásnál elért eredmény, amely gazdasági értékén kivül országosan betekintést enged az orvosok működésébe és ezen felül igen tanulságos statisztikát nyujt a családtagok gyógyellátására és az egyes orvosok működésének mérvére nézve.

Ott van a rendelőintézetek, kórházak, erdei üdülőhelyek, gyógyfürdők, szanatoriumok létesitésének kérdése, amely központositás nélkül el sem képzelhető. És hogy ez mennyire igy van, hivatkozom külföldi példákra, ahol minden törvényes kényszer nélkül ilyen nagy alkotásoknak és fontos gazdasági ügyeknek intézésére önkéntesen „Verband“-okat alakitottak a munkásbiztositó pénztárak, – ami amellett bizonyit, hogy a szükségszerüség kivánja az idevágó jogszabályt – mennyivel különb keret tehát ami, törvény által kimondott kényszer kötelékünk. De mindezektől eltekintve a balesetbiztositás maga is követel egy központi keretet, mert enélkül ezt a biztositási ágat teljesen lehetetlenség volna – különösen Magyarországon, ahol az egyes iparágak csoportja olyan kicsiny – eredményesen lebonyolítani.

A legpraktikusabb tehát a fentebb már ismertetett elvek alapján a balesetbiztositás központi keretében, amennyiben ha most nem is, de évről évre a két biztositási ágnak adminisztrativ költségei megoszlani fognak, a betegsegélyezést is ellátni. Bizonyitottam, hogy Országos pénztárra feltétlenül szükség van, még akkor is, ha az általam felsorolt előnyök a betegsegélyezés terén elő nem fordulnának is.

Ha a centralizációra szükség van, mint ahogy bizonyitottam, hogy van, akkor egyáltalában nem lehet beszélni arról, hogy a feleslegeket ne kelljen beszállitani. De nem lehet beszélni arról sem, hogy ezért lett volna a közvetitő helyi szerveknél a deficit, mert hiszen ezek felügyelet és ellenőrzés alatt állván, még függetlenitett hatáskörükben sem jogosultak többet, vagy kevesebbet adni, mint amennyit a törvények és szabályok előirnak. És ha a jobb gazdálkodást és takarékosságot a feleslegeket megtartani kivánók a beteg munkások jogos ügyeinek megszoritásával akarnák elérni, akkor éppen előáll az a szükség, hogy az Országos Pénztár és annak a hivei ezt a szándékolt takarékosságot minden erejükből megakadályozzák.

A centralizáció ellen küzdőktől joggal kérdezhetjük, miért nem ellenségeik a ma már egyre-másra szaporodó országos egyesületeknek? Hogy pl. csak néhányat emlitsek: Gyáriparosok Országos Szövetsége, Épitőiparosok Országos Szövetsége, Magyar Épitőmunkások Országos Szövetsége, stb. stb. Ha ezeknek az országos egyesületeknek megvan a központositásban rejlő erejük, ami meg is van, miért tagadják le éppen azt a munkásbiztositásban, ahol a jövő perspektivája szerint nemsokára művelés alá fog még kerülni a rokkant aggkor-munkanélkiiliség stb. biztositása is.

Világos ezekből, hogy nincs igazuk azoknak, akik a központositást nemes nagy feladataiban gátolni, vagy pláne megakasztani akarják. Világos ezekből az, hogy sajnos, a mi országunkban még a közérdek iránti érzék nincs teljesen kifejlődve és mint mindenüvé, ebbe a nagy szociális alkotásba is be-bevonul nagyon sok esetben a hiuság, az egyéni és osztályérdek és az ilyen nagyszabásu intézkedésekben feltétlenül szükséges egyetértést megzavarják, már az alapozási munkáknál meg akarják állitani a társadalmi kifejlődést, amely azonban csodálatos erejénél fogva utjából, az esetleges küzdelmek árán is, eltávolitja azokat, akik ennek a templomnak felépitését gátolni akarják.

Konstatálom, hogy az Országos Munkásbetegsegélyző és Balesetbiztositó Pénztár az ő nagy erkölcsi erejénél fogva, az ő feladatának az egész országra kiterjedő sulyánál fogva, könnyen fog szembeszállani ellenségeivel, mert amint a mai fényes ünnep is bizonyitja, egy táborban állanak lelkesedéssel azok a katonák, akik két évtizeden át ugyszólván éhbérért, az ügy iránti szeretet és lelkesedéssel egyengették azt az utat, amelyen át idáig eljutottunk. Erőt meritve a munkaadók és munkások vezetőinek eddig tanusitott kitartó, önzetlen működéséből, az ő akaratuk szerint és az ő parancsukból a már elfoglalt területen meg fogjuk tudni védelmezni azt az alapvető munkálkodást, amely biztositani fogja a fejlődést.

Kell-e Állami Munkásbiztositási Hivatal? Nem ismerem autonomiánknak idevágó álláspontját, hát nem nyilatkozhatom, de leszögezem azt a történeti tényt, hogy az Állami Munkásbiztositási Hivatalt az autonómia sürgette és valósitotta meg állásfoglalásával, mert szükségesnek tartotta, hogy a munkásbiztositás ügyei gyorsan, szakszerüen és minden befolyástól menten intéztessenek el. Reménye valóra vált-e? ezt az Önök kritikája alá bocsátom, én nem bocsátkozom birálatba. Végzem azzal, hogy bátran előre!

Ezután Somló Jenő az országos pénztár tisztviselői kara nevében, Hacker Richárd a komáromi kerületi munkásbiztositó pénztár igazgatója, a helyi szervek nevében üdvözli az igazgatóságot és megköszöni a szives meghivást, amelylyel alkalmat nyujtottak a mai ünnepségben való részvételhez. A vármegye főispánja [Gyalókay Sándor (?) – szerk. megjegyz.] és alispánja [Fejér Sándor alispán (?) – szerk. megjegyz.] meleghangú üdvözlő sürgönyének felolvasása után Merza Rezső elnök zárószavai után az igazgatóság diszgyülése bezáratott. Az ülést diszebéd követte, amelyen mintegy 140 ember vett részt.”

[Munkásbiztositás. Melléklet az Iparegészségügyhöz, 1911. szeptember]